London 2012. Miért különleges ez az olimpia? Talán azért mert most megy? Gondolom... Eddig nem néztem olimpiát, nem is tudom mi van velem. Sőt, még a foci EB is érdekelt! Nagyon furcsa! Gyanús viselkedési formát vélek felfedezni magamban. Na, igazából arra jutottam, hogy a mindent átitató angolság az oka. Az az őket olyannyira jellemző fanatizmus, a szinte nevetséges hagyománytisztelet, a hihetetlen küzdés és tudás. Amúgy is, imádom őket, mint légy a cukrot. Union Jack, britek és britek mindenhol. Mintha a mennyországba csöppentem volna, legalábbis egy részletébe. Nem utolsó sorban említeném még a bajnokokat - vagy ahogy a köznyelv hívja őket, a sportolók. Ők képesek arra - bár annyira nem meglepő, mivel könnyen lázba lehet hozni, de ezt inkább elhallgatom, az ő dicsőségük növelése érdekében - hogy küzdeni akarjak, ebben az időszakban még inkább, mint máskor, és a legjobbat akarjam nyújtani.
De itt van ez a brit fanatizmus, mint mondtam, meg ez a kölyök-felnőtt, a mindössze 18 éves Tom Daley. Nehéz dolga van, és ezt nem csak azért mondom mert ilyen fiatal. Már Peking után őt tartotta az angol közönség a londoni olimpia nagy esélyesének egyéni műugrásban. Hazai közönség előtt pedig ez nem sokat segíthet, lássuk be. De meg is kell mutatnia, hogy már nem az a 14 éves kisfiú, akit Kínában láttak. Ráadásul az apja, aki a legnagyobb támaszt jelentette számára, egy éve eltávozott. Oké, tudom tudom, a magánélet ne számítson! De nekem annyira szimpatikus. Na, kibújt a szög a zsákból, kövezzetek meg!
Bevallom, hiába próbáltam ironikus maradni, engem is elkapott a Daley szindróma. Helyes srác, és őszinte, nyílt szívű...szerintem. Na, én nézem szorgosan az olimpián meg mindenhol, Te meg ne nézz már ilyen vádlón! Neked is vannak posztereid a szekrényedben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése