Végre egyszer Pécsett tartottuk a szokásos augusztus 20-ai (illetve környéki) családi ünnepelgetést. Bár a Mesterségek Ünnepére nagyon be akartam volna nézni, de hát ez akkor se biztos, ha ott vagyunk. Szóval vidám unokatesós, családos napot tartottunk, degeszre ettük magunkat, és versenyeztünk ki tud több dobot (így hívják azt, ami a dobostorta tetején van?) megenni egy ültő helyében. Unokaöcsi szokásos, édes, kisgyerek okosságait mondta. Egyszóval idilli hangulat.
Aztán gondolva arra, hogy aligha 4-5 évente történik ilyen történelmi pillanat, hogy a székhelyünket Monorról a drága, mediterrán városunkra, Pécsre helyezzük, idegenvezetőt játszva sétáltunk cirka egy/fél órát a vadiúj, bár kissé betonalapú "ekáefes" belvárosunkba. Érdekes volt turista szemmel végigmérni az ezerszer látott belvárosi építészettörténeti kitekintőnek megfelelő házakat a Király utcában, és lelkesen magyarázni, hogy a lapátos fagyizó a legjobb, meg hogy a marcipán múzeumról ne is beszéljek (ami egyébként tíz-milliomodszorra is megnézhető, sőt élvezhető is). Furcsa, de volt olyan, amit még én se tudtam egyes házakról, pedig itt élek, vagy mi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése