32 éves Harry Potter

"A fájdalom, a veszteségünk fájdalma emlékeztessen mindnyájunkat, hogy bár távol élünk egymástól, és más-más nyelvet beszélünk, a szívünk együtt dobog." 

forrás: wizardsplacenew.fanoldal.hu

 

 

 Ma 47 éve, hogyJoanne Kathleen Rowling meglátta a napvilágot, illetve kedvencünk, Harry Potter is ma töltené be a képzeletbeli 32 évét. Nem szeretnék hazudni, csak gondoltam, hogy így távolból megköszönöm, mindazt amit kaptam a sorozat által az írónőtől. Nem kliséket sorolok, és hangzék bármilyen közhelyesen is, amikor elolvastam a hetedik kötetet, megremegett bennem valami. "Vége, nincs tovább! Tudom mi lett a sorsuk, Voldemort elpusztult... a küzdelem lezárult." Mondogattam kétségbeesetten, de a filmek még tartották bennem a lelket. De amikor kisétáltam a moziból a 7/2. után üresnek éreztem magam belül. A jövőmben keletkezett egy fehér folt, a HP filmek helyén. Magányos érzés volt, mintha nem tudnék több célt találni...a könyvek szürkévé váltak.... azóta is szenvedek az olvasással és írással. Valami volt, de megszűnt a varázsa, amint elmúlt... de örök emlék marad!

Szóval csak annyit, hogy köszönöm, hogy különlegessé tetted a gyerekkoromat, hogy megmutattad, hogy léteznek csodák, és a jó mindig győz, mégha hatalmas áron is.

A Daley szindróma

London 2012. Miért különleges ez az olimpia? Talán azért mert most megy? Gondolom... Eddig nem néztem olimpiát, nem is tudom mi van velem. Sőt, még a foci EB is érdekelt! Nagyon furcsa! Gyanús viselkedési formát vélek felfedezni magamban. Na, igazából arra jutottam, hogy a mindent átitató angolság az oka. Az az őket olyannyira jellemző fanatizmus, a szinte nevetséges hagyománytisztelet, a hihetetlen küzdés és tudás. Amúgy is, imádom őket, mint légy a cukrot. Union Jack, britek és britek mindenhol. Mintha a mennyországba csöppentem volna, legalábbis egy részletébe. Nem utolsó sorban említeném még a bajnokokat - vagy ahogy a köznyelv hívja őket, a sportolók. Ők képesek arra - bár annyira nem meglepő, mivel könnyen lázba lehet hozni, de ezt inkább elhallgatom, az ő dicsőségük növelése érdekében - hogy küzdeni akarjak, ebben az időszakban még inkább, mint máskor, és a legjobbat akarjam nyújtani.

De itt van ez a brit fanatizmus, mint mondtam, meg ez a kölyök-felnőtt, a mindössze 18 éves Tom Daley. Nehéz dolga van, és ezt nem csak azért mondom mert ilyen fiatal. Már Peking után őt tartotta az angol közönség a londoni olimpia nagy esélyesének egyéni műugrásban. Hazai közönség előtt pedig ez nem sokat segíthet, lássuk be. De meg is kell mutatnia, hogy már nem az a 14 éves kisfiú, akit Kínában láttak. Ráadásul az apja, aki a legnagyobb támaszt jelentette számára, egy éve eltávozott. Oké, tudom tudom, a magánélet ne számítson! De nekem annyira szimpatikus. Na, kibújt a szög a zsákból, kövezzetek meg!

Bevallom, hiába próbáltam ironikus maradni, engem is elkapott a Daley szindróma. Helyes srác, és őszinte, nyílt szívű...szerintem. Na, én nézem szorgosan az olimpián meg mindenhol, Te meg ne nézz már ilyen vádlón! Neked is vannak posztereid a szekrényedben!