lusta

oké, mivel szombat van, olyan lusta szombat csak egy zenére korlátozom a blogolási tevékenységem. Olyan borús idő volt, és aztán meg volt egy fellépésem, és fél kilenckor értem haza, és csak annyira nincs kedvem semmihez, szóval íme a mai mjúzik. egy barátnőm küldte nekem ma. annyira eszméletlenül szép. és nyugis.

Ja, mondtam már? meg akarok tanulni keltául, erről jut eszembe. majd szentelek egy teljes bejegyzést az önmegvalósítás problémájának, de addig is: jelenleg Belfastot néztem ki magamnak. Az írek olyan cukik.

napi zene

Apa mutatta még ezt a számot, amikor felvetette, hogy mi lenne, ha elmennénk a zágrábi Red Hot Chilli Peppers koncertre. Bár a tervből nem lett semmi, a szám megtetszett.:)

The life of a fangirl

Azt hiszem bizonyos embereknek (lányoknak elsősorban) a tinédzser korral járó, később kinövésre kerülő dolog a fangirling. Erre nem is tudom mi lenne a legmegfelelőbb szó. Amolyan rajongás, néha kissé elvetemült formában. Mivel amúgy is elég könnyű lázba hozni, asszem nem meglepő, hogy engem is érint. Készítettem egy listát, a teljesség igénye nélkül, hogy mik képezik a fangril-ségem tárgyát. A hosszú cikk kárpótlásul, hogy mostanában nem nagyon vagyok/leszek.:D

1. Tom Daley

Korábban egy teljes bejegyzést szenteltem a brit illetve európai műugrás nagy reménységének. Hozzáadni nem tudok sokat. Rendkívül inspiráló személy, igencsak mutatós csomagolásban. A fiatal kora ellenére (18 éves volt május 21-én) a londoni már a második olimpiája volt, és a toronyugrás döntőjének a napjától (aug. 11.) fogva olimpiai érmes. Hogy mennyire boldog volt a bronzzal, azt az is bizonyítja, hogy azt mondta: Bronze is just a gold with a tan! azaz, a Bronzérem csak lebarnult arany. Na, szóval...kitűnő tanuló (matekból, spanyolból és fotográfiából vizsgázik A szinten, ami a magyar emelt szintnek felel meg), csodálatos sportember, emberileg is fantasztikus. Két öccséről és édesanyjáról sose feledkezik meg, illetve a 2011. májusában eltávozott édesapjára is mindig gondol. Szóbeszédek szerint az olimpián minden ugrás előtt elmormolta, hogy "szeretlek, apa." A másik, amit nagyon becsülök benne, hogy megmaradt ilyen down-to-earth módon, azaz nem szállt el a hatalmas népszerűségtől és figyelemtől amit kapott.

2. Merlin

A BBC 2008-tól mindmáig műsoron levő fantasy sorozata, ami mára drámává nőtte ki magát, versenyez a britek nemzeti büszkeségének számító Doctor Who-val. Egy nagyon jó barátnőmnek köszönhetem, hogy megismerhettem és azóta is töretlen lelkesedéssel várom az évadokat ( október 6-ától sugározza a BBC az ötödik évadot). A csodálatos brit akcentus, és igen, a jóvágású lovagok, mellett nem elhanyagolandó a remek képi világ, valamint az Artúr királlyal foglalkozó legenda újragondolása. Garantálom mindenkinek, aki belenéz, hogy a képernyő elé ragad, és lehet, hogy jövőre már ő is azok közé a rajongók közé fog tartozni, akik ölni tudnának egy Pierrefonds-ban töltött hétért (a sorozatban Camelotot megtestesítő vár), amikor ott forgat a stáb, bár mostanában felrebbentek pletykák arról, hogy szeptember 13-án végleg elbúcsúzott a csapat a francia palotától. Izgalmas, és nem csak lányoknak. Tényleg! Fiú barátaim is nézik!

3.  Avril Lavigne

Hogy ne vádoljanak meg, hogy csak a helyes pasik fontosak, hozok valakit, aki 12 éves korom óta jelen van az életemben. Kissé romantikus a megismerésének története. Angol órán szokásos firkálás, levelezés, minden csinálás közben arra lettem figyelmes, hogy ez a név díszíti a padot. Hazaérve rögtön meghallgattam az albumait, és azóta is hallgatom. Még a The Best Damn Thing előtt csatlakoztam, és be kell valljam, nagyon hiányolom azt a lázadó, nem mesterkélt, őszinte lányt, aki volt, illetve a Let Go és Under My Skin albumok hangzásvilágát. Újabban a megjelenésével is sokkolt, sikerült teljesen elpopularizálódnia, már ha van ilyen kifejezés. Azaz, ahhoz hogy megvegyék, ahhoz át kellett alakulnia. Én megvenném a régi Avril zenéjét is, és szerintem nem vagyok ezzel egyedül. Hogy miért maradok még mindig "little black star" ( a rajongótábor megnevezése)? Már csak elvből is. Nagyon sokat jelentenek nekem a dalszövegei, voltam koncertjén is, a hangja elvarázsol.



És mivel lusta vagyok, a többieket csak felsorolás szinten, képpel:

4. Tom Hiddleston

5. Logan Lerman

6. A brit műugró csapat

7. Emma Watson

8. Asa Butterfield

9. Josh Hutcherson

10. The Hunger Games

11. Ryan Lochte

12. Fernando Torres 

9/11

Sorry for my abscence...de elkezdőzött a tanítás, mint azt mind tudjuk, és a fakultációk éve aka a rémes 11. áll előttem és már most érzem, hogy nem lesz egyszerű. Na, félretéve mindezt ma egy kis megemlékezés. 11 éve, hogy a két repülőgép az ikertornyokba csapódott (World Trade Center), illetve a Pentagonba. Nem szeretnék belemenni a részletekbe, mert éppen a facebookon nézegetve akadtam egy képre ezzel kapcsolatban, ami alatt szapulták az emberek egymást, és ez szerintem nagyon szomorú. Szóval szerintem fontos, hogy megemlékezzünk azért. Pár képpel be is fejezném ezt. Túl érzékeny téma.

Egyébként itt a wikipédia cikk, magyarul. 

 

 

                                      

two bare feet

Van Katie Meluának ez a száma, a Two bare feet. Hát ez most ilyen ihletésű, outfit of the day project, mert az utóbbi időben rákattantam a divatblogokra.

"You don't need no food to eat
 All you need is two bare feet"

bár a kép nem lett annyira jó, mint reméltem, mert levágtam a lábfejem, de a hangulata megvan. Majd legközelebb jobb lesz.

A cipőt nyáron szereztem be, és imádom. A néptáncosok védjegye, a tutyinak becézett bársonycipő. Néptáncosok Kellékboltja

Szeretem ezt az összeállítást. Egyszerű, bordó Philip Russel póló és a szoknya a Háda turkálóból való. Könnyed, fodros kis szoknya, de a megfelelő fölsővel elegáns is lehet. Szerintem nagyon lányos darab.
Csak most vettem észre, hogy milyen szutykos a térdem a földön való fetrengéstől. Hát ilyen a fotósélet.:D

Haj: nagyon egyszerű, de szép konty. A copfot két részre kell választani, és egyenként befonni. Feltekerni őket és tádá! kész is. Az enyém már kissé zilált a nap megpróbáltatásai után, de még így is tetszik. Bár most, hogy levágattam a hajam, nem lesz valami nagy, de így is édes.

Végül pedig a szám. Ez a lány, hát csak imádom. És az új etika-filozófia tanárom annyira emlékeztet rá.
Oké, tudom, közel se járok a divatblogokhoz, de inspiráltak az öltözködésben, és gondoltam egy próbát megér, nem?

csak a szokásos napi zene, népiesen ezúttal

Imádom és milliószor meghallgatom. Mondjuk mindig kicsit elgondolkoztat, amióta megtudtam, hogy halottkísérő, de a jobbágytelki kedvencemből nincsen onlájn verzió.:D

back to school stuff

ez a mai nem az én napom. újra suli. és küzdelmek sora. félek a holnaptól is. de legalább lesz tánc. mit fogok mondani a kis kilencedikeseknek? mi lesz a szakkör sorsa...

újjab napi zene

Újabb zenei tehetségre akadtam, talán már nem is meglepetés, brit, bár valódi nevét tekintve nem igazán angol, Birdy kiasszonyt, a 16 éves Jasmine van den Bogaerde-t.

Summer is over

vége a nyárnak. ideillő dalocska. nagyon tetszik. sara bareilles-t amúgy is szeretem.

naivitás

hát megint a saját naivitásom áldozatául estem. lassan tanulok.most már egész jól túl tettem magam a dolgon. csak haladnék már gyorsabban.

Rita Ora

meg akartam tudni, ki Rita Ora...mert hát brit, az utóbbi időben többet is hallottam a nevét, és csak szimplán érdekelt mert az utóbbi időben bejöttek a brit zenészek, mint Ed Sheeran, Katie Melua, és még mások is, de ők jobb helyen vannak a gépem poros, titkos mappáiban. Szóval, nézegettem és...

 

...gyönyörű nő, nem?

 

Aztán belehallgattam pár számába, és egész jónak találtam, bár kicsit mainstream volt pár száma, de ez kifejezetten tetszett...

...végül rákattintottam arra száma, amit elsőként dobott ki a nevére a YouTube...és megrökönyödtem....hogy mennyire buta szám és rémes...

 

és akkor csak úgy bent hagytam háttérzajnak...és amikor erre az interjúra kapcsolt meglepődtem, mert nagyon emlékeztetett a hangja és kicsit elnézve a stílusa is, egy régi barátnőmre...

aztán megírtam ezt a posztot.:D

De igazából még most is hallgatom, szóval...(akusztikusban sokkal jobb egyébként)

Two Is Better Than One (Payton Rae and 3union cover)

Egészen hangulatos...csak ne lenne annyira erősen sminkelve a lány.

The Perks of Being a Wallflower

Várom már ezt a filmet!:) Logan, Emma és egy jó sztori.:D

a tökéletes nyáreste

Íme a tökéletes nyári este: online Katie Melua koncert émény (esküszöm megőrülök ha nem látogat el errefelé, annyira jó, hogy mindent megtennék a koncertért...najó, azért nem mindent, amúgy is most az egyik kedvenc számom, a Crawling Up a Hill szól, és a Blame It On The Moon jön, ami a másik nagy kedvencem), megjött az új fejezete a kedvenc - és tulajdonképpen egyetlen, amit olvasok - fanfic-emnek, és van pattogatott kukoricám.

megjegyzés magamnak soha ne tervezz egész napos városban sétáló programot a nyári semmittevés utáni első tánc próba előtt, mert a lábad meg fog halni. utána meg írhatsz blog bejegyzést a kényelmes ágyikódból, mobilról, hogy pihentesd.

A Finnick dilemma

Mivel pár napja hivatalosan is bejelentették végre, hogy a Catching Fire-ben kijátsza a méltán imádott Finnick Odair-t felbolydult az egész THG fandom. Eléggé megoszlanak a vélemények, és én se tudom, mit gondoljak. Nem ilyen az én képzeletbeli Finnickem. Sam Claflin aranyos, de nekem Finnick inkább az a sármos, kemény fiús típus. Szóval, várunk 2013. november 22-ig, illetve kicsit tovább, elvégre ki tudja a magyar mozikba mikor jut el (persze csak felirattal vagyok hajlandó megnézni), és akkor az igazság pillanata.

OK, this is inappropriate, but...

néptánc

engem érdekelnek más népek táncai. tényleg. de amikor megnézem őket, mindig arra jutok, hogy mégis csak a magyar néptánc a legjobb a világon.

családos

Végre egyszer Pécsett tartottuk a szokásos augusztus 20-ai (illetve környéki) családi ünnepelgetést. Bár a Mesterségek Ünnepére nagyon be akartam volna nézni, de hát ez akkor se biztos, ha ott vagyunk. Szóval vidám unokatesós, családos napot tartottunk, degeszre ettük magunkat, és versenyeztünk ki tud több dobot (így hívják azt, ami a dobostorta tetején van?) megenni egy ültő helyében. Unokaöcsi szokásos, édes, kisgyerek okosságait mondta. Egyszóval idilli hangulat.

Aztán gondolva arra, hogy aligha 4-5 évente történik ilyen történelmi pillanat, hogy a székhelyünket Monorról a drága, mediterrán városunkra, Pécsre helyezzük, idegenvezetőt játszva sétáltunk cirka egy/fél órát a vadiúj, bár kissé betonalapú "ekáefes" belvárosunkba. Érdekes volt turista szemmel végigmérni az ezerszer látott belvárosi építészettörténeti kitekintőnek megfelelő házakat a Király utcában, és lelkesen magyarázni, hogy a lapátos fagyizó a legjobb, meg hogy a marcipán múzeumról ne is beszéljek (ami egyébként tíz-milliomodszorra is megnézhető, sőt élvezhető is). Furcsa, de volt olyan, amit még én se tudtam egyes házakról, pedig itt élek, vagy mi.

Tom Daley bronz

Nevessetek, de visítva ugrottam fel a TV előtt most (nem törődve a családommal) az éjszaka közepén mert Tom Daley bronzérmes lett! És nem, nincs kínai arany! Elképesztő!!! Ahogy az egész brit műugrócsapat beleugrott a medencébe tépve Tomot, ő meg csak mosolygott és meg már csendben sírtam és annyira büszke voltam. A kínai pedig siratta a második helyét, de ő azt hiszem nem úgy sírt mint én! Tudom, hogy az apukája iszonyatosan büszke lenne rá! Ekkora nyomás mellett mégiscsak sikerült jól teljesítenie, és a vége előtt, az 5. sorozatot az első helyen zárta! Szerintem rettegj Rio és Kína ugrói, megjött az új bajnok, ez a csupa szív, hihetetlen erővel megáldott fiú! Az első ugrását meg kellett ismételnie, mert elvakították a vakuk és így is képes volt erre! Annyira de annyira boldog vagyok!

Jessica Ashley - 24 Hours

Nagyon tehetséges lány, feltörekvőben!:)

Büszkeség

Végre-valahára elkezdődött a magyar csapat nyerő szériája, avagy megkezdődtek a kajak-kenu döntők. Két aranyat szereztük fél óra alatt, és ez aligha lehetne jobb. Tegnap Chris Mears 100.7 pontot szerzett, megszületett az első nem-kínai műugró arany, összességében büszke vagyok. De tudjátok, az az érzés, amikor a magyar kettes nyert ezer méteren, hát felülmúlhatatlan. Amíg ki nem mondták, nem mertem elhinni! Amikor pedig a dobogón álltak, és a közönség soraiból tisztán kivehetően zúgott a "Szép volt fiúk!" én eszméletlenül büszke voltam. Aztán megszólalt a magyar himnusz.  Ez az olimpia, büszke lehetek, ha másért nem is, de erre a hatalmas teljesítményű kis országra!:)

  

Hétfő - Olimpia

A ventilátor lustán lebegteti a bordó terítőt és kócolja össze a babahajamat.  Félhomályban a televízió kék fényénél 5-1-re vezet a magyar férfi vízilabda válogatott. Felsóhajtok. Ér valamit ez a redőnylehúzás egyáltalán? A fejem a felzúgó szurkolótábor zajára kapom fel. Amerikai gól. Nahát. Eddig azt hittem alig vannak itt, de most, hogy okuk is van az örömre megszólaltak. De a kommentátort már szintén a közönség soraiból szóló, ritmusos Ria-ria-Hungária! akadályozza a közvetítésben. Mintha magyarokkal lenne tele a nézőtér, pedig hallottuk már az ellenfél táborát is. Elképesztően jó érzés, hogy egy csöppnyi kis ország ilyen fölénnyel vezet a világ nagyhatalma ellen. Elégedetten süppedek be a kanapéba. Becsukom a szemem és élvezem a pillanatot, fújdogál a ventilátor szele. Vége a félidőnek, hát elkapcsolok. Na, itt is egy amerikai, csak torna. Neki kicsit jobban megy a verseny, és egész helyes is. Jaj, de édes. Puszit ad a szernek. Szép ugrás. A pontra való várakozás elveszti a figyelmemet. A szemem végigsiklik a sarokgarnitúra szövetén. Követve a dombokra hasonlító vonalát kinézek az ablakon. Világító napfény, kristálytiszta ég, a diófa leveleit csak fáradt szellő mozgatja. Mintha megállt volna az idő. De nyílik a bejárati ajtó, és belép a munkából hazaérő apa. Egy biztos jel arra, hogy mégis múlik az idő. Sóhajtok egy újabbat. Leszorít a meleg. De kinyújtom a karom a távirányító felé és visszakapcsolok a vízilabdára. Pont egy hét méteres. Tökéletes nyugalommal nézem, ahogy bevágódik a kapuba. 7-2 a magyarok javára. Büszkeséggel tölt el az eredményjelzőre nézni. Szól a harsány "Magyarok!", de válaszként máris érkezik a harmadik amerikai gól. Felzúg a rejtőzködő szurkolótáboruk. Még el sem hallgattak máris bevágódik a magyar kézből a labda a hálóba. Elégedetten mosolygok ismét. Jó nézni, hogy játszik a magyar csapat, az eddigi nyűglődés után. Újabb kapcsolás. Jönnek a szinkronúszóink. Két 17 éves lány a medencében, Sherlock Holmes filmzenére. Remek a hangulat. Hiába, a brit közönség jólneveltsége itt is megmutatkozik. Ismét egy pillanat, amikor jó magyarnak lenni, és büszkén mondani, hogy igen, ők a mieink. Persze közelébe sem érnek az orosz párosnak, de senki sem várt tőlük aranyat. Megállják a helyüket most is, de még két olimpia is belefér. Nincs meg az áhított 80 pont, de sebaj. Vissza vízilabdára. 10-3-ra vezetünk.
Miért is írok erről? Miért nézem az olimpiát?... Valami rigmus szól a nézőtérről, de nem értem. Becsukom a szemem és ráncolom a homlokom. Koncentrálok. "Hajrá Magyarország!" Elmosolyodok. Igen, nincs már magyarázni valóm. Itt a válasz.

32 éves Harry Potter

"A fájdalom, a veszteségünk fájdalma emlékeztessen mindnyájunkat, hogy bár távol élünk egymástól, és más-más nyelvet beszélünk, a szívünk együtt dobog." 

forrás: wizardsplacenew.fanoldal.hu

 

 

 Ma 47 éve, hogyJoanne Kathleen Rowling meglátta a napvilágot, illetve kedvencünk, Harry Potter is ma töltené be a képzeletbeli 32 évét. Nem szeretnék hazudni, csak gondoltam, hogy így távolból megköszönöm, mindazt amit kaptam a sorozat által az írónőtől. Nem kliséket sorolok, és hangzék bármilyen közhelyesen is, amikor elolvastam a hetedik kötetet, megremegett bennem valami. "Vége, nincs tovább! Tudom mi lett a sorsuk, Voldemort elpusztult... a küzdelem lezárult." Mondogattam kétségbeesetten, de a filmek még tartották bennem a lelket. De amikor kisétáltam a moziból a 7/2. után üresnek éreztem magam belül. A jövőmben keletkezett egy fehér folt, a HP filmek helyén. Magányos érzés volt, mintha nem tudnék több célt találni...a könyvek szürkévé váltak.... azóta is szenvedek az olvasással és írással. Valami volt, de megszűnt a varázsa, amint elmúlt... de örök emlék marad!

Szóval csak annyit, hogy köszönöm, hogy különlegessé tetted a gyerekkoromat, hogy megmutattad, hogy léteznek csodák, és a jó mindig győz, mégha hatalmas áron is.

A Daley szindróma

London 2012. Miért különleges ez az olimpia? Talán azért mert most megy? Gondolom... Eddig nem néztem olimpiát, nem is tudom mi van velem. Sőt, még a foci EB is érdekelt! Nagyon furcsa! Gyanús viselkedési formát vélek felfedezni magamban. Na, igazából arra jutottam, hogy a mindent átitató angolság az oka. Az az őket olyannyira jellemző fanatizmus, a szinte nevetséges hagyománytisztelet, a hihetetlen küzdés és tudás. Amúgy is, imádom őket, mint légy a cukrot. Union Jack, britek és britek mindenhol. Mintha a mennyországba csöppentem volna, legalábbis egy részletébe. Nem utolsó sorban említeném még a bajnokokat - vagy ahogy a köznyelv hívja őket, a sportolók. Ők képesek arra - bár annyira nem meglepő, mivel könnyen lázba lehet hozni, de ezt inkább elhallgatom, az ő dicsőségük növelése érdekében - hogy küzdeni akarjak, ebben az időszakban még inkább, mint máskor, és a legjobbat akarjam nyújtani.

De itt van ez a brit fanatizmus, mint mondtam, meg ez a kölyök-felnőtt, a mindössze 18 éves Tom Daley. Nehéz dolga van, és ezt nem csak azért mondom mert ilyen fiatal. Már Peking után őt tartotta az angol közönség a londoni olimpia nagy esélyesének egyéni műugrásban. Hazai közönség előtt pedig ez nem sokat segíthet, lássuk be. De meg is kell mutatnia, hogy már nem az a 14 éves kisfiú, akit Kínában láttak. Ráadásul az apja, aki a legnagyobb támaszt jelentette számára, egy éve eltávozott. Oké, tudom tudom, a magánélet ne számítson! De nekem annyira szimpatikus. Na, kibújt a szög a zsákból, kövezzetek meg!

Bevallom, hiába próbáltam ironikus maradni, engem is elkapott a Daley szindróma. Helyes srác, és őszinte, nyílt szívű...szerintem. Na, én nézem szorgosan az olimpián meg mindenhol, Te meg ne nézz már ilyen vádlón! Neked is vannak posztereid a szekrényedben!